Farsangi mókázás

Február 16-án, pénteken vidáman kezdődött a farsangi mókázás iskolánkban.
A szünetekben a szülők által készített és árult süteményekből vásárolhattak a gyerekek. Lelkesen készítették elő tomboláikat a diákok és tanárok, akik merészek voltak szerencséjüket próbára tenni. Ebben az évben is sok jó tombola felajánlást kapott iskolánk a felajánlók, szülők jóvoltából, aminek rendkívül örültünk.
Mindezek után a hangulat csak fokozódott, mikor felvonultak a jelmezbe öltözött diákok, akik jutalmukat meg is kapták.
A népi hagyományt felidézve Kiszebábokat égettünk, hogy elűzzük a telet és a gonosz szellemet.
Az alsós és felsős diákoknak tanáraink egy-egy mókás vetélkedőt állítottak össze. Különféle ügyességi játékokkal fokozták a nap izgalmait. Egy kis pihenés után 15:00-16:00 között egy hangulatos farsangi diszkóban vehettek részt a gyerekek Tari Tamás apuka jóvoltából.
Köszönjük szépen a szülők támogatását. Adakozásuk révén iskolánk tanulóinak igazi farsangi örömökben volt részük.
Köszönjük a Főző Szervíz Kft, Nyírfa Máté felajánlását, melynek megfelelően minden iskolánkban tanuló diák farsangi fánkot fogyasztott.
Kassáné Dér Gizella
igazgató





+46