Határtalanul 2026

Határtalan élmények Erdély szívében – 7. osztályosaink emlékezetes kirándulása
Előkészítő óra
Március 26-án, osztályfőnöki óra keretében tartottuk a Határtalanul program előkészítő óráját. Ezen felelevenítettük a Magyarság Háza előadásán hallottakat, majd az Okos Doboz Erdéllyel kapcsolatos feladatait oldottuk meg közösen.
A kirándulás
Iskolánk 7. osztályos tanulói osztályfőnökük Kovácsné Zazravecz Ildikó tanárnő, valamint Juhászné Zaja Mónika igazgatónő kíséretével, a Határtalanul program keretében egy különleges, élményekben és értékekben gazdag tanulmányi kiránduláson vehettek részt Erdélyben. Utazásunk során Arany János és Ady Endre irodalmi örökségének nyomában járva fedeztük fel Bihar, Kalotaszeg és az Érmellék kulturális, történelmi és természeti kincseit.
Az első napon Nagyvárad városában tartottunk rendhagyó irodalomórát, ahol Ady Endre életének és munkásságának fontos helyszíneit kerestük fel. Meglátogattuk az Ady Múzeum épületét, az egykori EMKE kávéház helyszínét, valamint a város más nevezetességeit, köztük a felújított várat is. Innen Nagyszalonta felé vettük az irányt, ahol Arany János emlékét idéztük meg a szobornál és a Csonka torony kiállításán. A nap végén Köröstárkány történelmi múltjával ismerkedtünk, majd elfoglaltuk szállásunkat.
A második nap igazi természeti kalandokat tartogatott számunkra. Felfedeztük a lenyűgöző Medve-barlang különleges világát, majd túráztunk a festői Pádis-fennsík területén. A Glavoj-réten és a Ponor-réten tett séták során testközelből tapasztalhattuk meg a természet szépségét, miközben a helyi növényvilágot is tanulmányoztuk.
A harmadik napon Erdély történelmi központjai kerültek előtérbe. Gyulafehérvár monumentális épületei, köztük a székesegyház és a Fejedelmi Palota mély benyomást tettek ránk. Nagyenyed városában meglátogattuk a híres református kollégiumot, ahol többek között Bethlen Gábor és Kőrösi Csoma Sándor emlékét idéztük fel. Az este Torockó hangulatos utcáin tett sétával zárult.
A negyedik napon a különleges Tordai sóbánya földalatti világába ereszkedtünk le, majd testvértelepülésünkön, Méra látogattunk el a Tamás Gyula Általános Iskola intézményébe. A közös programok, játékok és beszélgetések során valódi kapcsolatok születtek, erősítve az összetartozás érzését.
Hazafelé megálltunk Nagykároly városában, ahol megcsodáltuk a gyönyörű Károlyi-kastély épületét, és felidéztük többek között Petőfi Sándor és Kaffka Margit emlékét.
Ez a kirándulás nemcsak tudásunkat gazdagította, hanem megerősítette bennünk a közös múlt, a kultúra és a nemzeti összetartozás fontosságát is. Diákjaink élményekkel, új barátságokkal és maradandó emlékekkel tértek haza.
Értékelő óra
Április 23-án került sor a Határtalanul pályázat értékelő órájára. A készített rengeteg fényképet nézve visszaemlékeztünk a látottakra, a hatalmas tudású honismereti vezetőnk, Gábor Ferenctől hallottakra. Mindenki elmesélhette legszebb élményeit, elmondta a véleményét a tartalmas 4 napról. Nagyon sok szép helyen jártunk, rengeteg információt gyűjtöttünk Erdély látványosságairól, történelméről, az ott élő magyarságról. Köszönjük a lehetőséget!
