A 28. Arany László Megyei Meseíró Verseny eredménye

A Tarnamérai Általános Iskola ebben a tanévben 28. alkalommal hirdette meg az Arany László Megyei Meseíró Versenyt. Sajnos ez alkalommal a járványügyi helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozást, de bízunk benne, hogy jövőre visszatérhet az évtizedeken át ápolt hagyományunk.
Örömmel vettük, hogy a megye 11 iskolájából érkezett hozzánk 42 pályamű, mely kategóriánként a következőképpen oszlott meg:
I. kategória (3.-4. évfolyam) 24 ,
II. kategória (5.-6. évfolyam) 12,
III. kategória (7.-8. évfolyam) 6 alkotás .
Intézményünkhöz beküldött jeligés meséket 5 fős zsűri értékelte, nem helybeli szakemberek: Kovács Sándor zsűri elnöke, tagjai: Abriháné Karniczki Csilla, Göröcsné Orsó Ágnes, Szabó Sándorné , Szalkai Mária, akik magyartanárok, könyvtárosok. A zsűri 1-10 ponttal értékelte valamennyi beérkezett pályaművet. Az összeadott pontszámok után történt meg a helyezések kiosztása, a jeligék beazonosításával.
A zsűri döntése alapján az I. kategóriában 1-7. helyezésig, II. kategóriában 1-6. helyezésig, III. kategóriában 1-3. helyezésig részesíti oklevélben a nevező diákokat, könyvjutalomban kategóriánként az 1-3. helyezettet, melyet postai úron juttatunk el a résztvevői emléklapokkal együtt.
A következő versenyeredmények, helyezések születtek:
I. korcsoport:
1. Gondi Miléna 47 pont Tarnamérai Általános Iskola
2. Sándor Marcell 44 pont Gyöngyösi Arany János Általános Iskola
2. Markó Bence 44 pont Detki Petőfi S. Általános Iskola
3. Ungvári-Buzás Gergő 43 pont Kemény F. Sportiskola Ált.Isk.,Eger
4. Harangi Fanni 41,5 pont Tarnamérai Általános Iskola
5. Kovács Levente 40 pont Szűcsi Bajza József Általános Iskola
5. Csengeri Lili 40 pont Egri Balassi B. Általános Iskola
6. Sarkadi Benjamin 39 pont Egri Balassi B. Általános Iskola
6 .Kis-Bágyi Nóra 39 pont Gyöngyösi Arany János Általános Iskola
7. Csuri Blanka 38 pont Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola
II . korcsoport
1. Benedek Réka 48 pont Visontai Szent-Györgyi Albert Á.I
2. Valaska Renáta 47 pont Visontai Szent-Györgyi Albert Á. I.
3. Esvég Levente 42 pont Tarnamérai Általános Iskola
4. Bognár Csenge 41 pont Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
5. Rácz Petra 38 pont Tarnamérai Általános Iskola
6. Czeglédi Fazekas Anna 35 pont Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
III. korcsoport
1. Varga Luca 44 pont Visontai Szent-Györgyi Albert Á. I.
2. Zelnik Zétény 42 pont Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola
2. Horváth Nikolett 42 pont Hatvani Szent István Sportiskolai Ált.Isk.
3. Mozsár Hanna 38 pont Lőrinci Hunyadi Általános Iskola
Köszönjük a pedagógusok, szülők támogatását, mely lehetővé tette a gyermekek pályázatának eljuttatását iskolánkba.
Gratulálunk a helyezetteknek az elért eredményekhez! Jövőre is szeretettel várjuk a pályaműveket.
Kassáné Dér Gizella
intézményvezető/versenyszervező