33. Arany László Megyei Meseíróverseny
Iskolánkban idén immár 33. alkalommal rendeztük meg az Arany László Megyei Meseíróverseny döntőjét, amelyre nagy örömmel és büszkeséggel tekintünk vissza.
Nagy öröm számunkra, hogy a verseny iránt idén is élénk érdeklődés mutatkozott, és a pályamunkák színvonala ismét bizonyította: a mesék világa ma is él és inspirál. A történetekben megelevenedő fantázia, a tanulságok sokszínűsége és az egyéni hang mind hozzájárultak ahhoz, hogy a zsűri nehéz, ugyanakkor felemelő feladat előtt álljon. A megye 13 iskolájából közel 60 pályamű érkezett, melyek közül a zsűri választotta ki azt a 20 tehetséges tanulót, akik három korcsoportban mérhették össze tudásukat a döntőben.
A megnyitó ünnepségen elhangzott: a mese, mint ősi műfaj, ma is él és folyamatosan megújul a fiatalok képzeletében. A történetmesélés segít megérteni a világot, és lehetőséget ad arra is, hogy elképzeljük, milyenné formálhatjuk azt. A döntőbe jutott tanulók munkáiban ott volt a fantázia, a kitartás és az alkotás öröme – mindaz, ami igazán értékessé teszi ezt a versenyt.
Megnyitó ünnepségünket Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatójának ünnepi köszöntője, néptáncosaink fellépése és Bibók Nimród, 3. osztályos tanulónk meséje színesítette.
A verseny során a diákok kreativitásukat bizonyítva, a megadott – idén a méhek világához kapcsolódó – meseelemek felhasználásával alkották meg történeteiket. A program színvonalát emelte egy méhészeti előadás és filmvetítés, valamint kísérőprogramként a robotika-szakkör munkájának bemutatója is, melyet Kovács-Kiss Viktória szakkörvezető tartott. Ez a program is csatlakozott a méhekhez, hiszen a Bee-Botokkal történő történetmesélés játékos módon segíti a mesealkotás logikai felépítésének megértését, a gyerekek lépésről lépésre „programozzák” a történet alakulását.
I. korcsoport:
II. korcsoport:
III. korcsoport:
Köszönjük mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a szép hagyomány immár 33 éve él és tovább gazdagodik. Bízunk benne, hogy jövőre ismét találkozunk, és újabb csodálatos mesék születnek!


