Madarak és Fák Napja – Élményekben gazdag délelőtt

 
Május 9-én, délelőtt iskolánkban vidám és tanulságos programokkal ünnepeltük a Madarak és Fák Napját. A rendezvény során a gyerekek izgalmas vetélkedőkön és kvízfeladatokon vehettek részt, ahol tudásukat tehették próbára a hazai madarakról és fafajtákról.
Az udvaron egy különleges képkereső feladat is várta a tanulókat, amelyben a felsős diákok segítségével kellett felismerni és jellemezni az egyes madárfajokat. A közös munka során a kisebbek sok új ismerettel gazdagodtak, miközben jól szórakoztak.
A délelőtt során csatlakoztunk az Énekelj az Erdőben országos élménynaphoz, melynek keretében belül az éneklés szárnyaló örömével kapcsoltuk össze az embereket a természettel. A mi ajándékunk az erdő felé a szívből jövő énekszó volt, köszönetképpen az éltető forrásvízért, a tiszta levegőért, a gyógyító növényekért.
A délelőtt zárásaként Jakab Tibor természetfotós tartott lenyűgöző és látványos előadást, amely minden résztvevőt elvarázsolt a természet csodáival. Az esemény végén díjaztuk azokat a tanulókat, akik külön kutató munkát is végeztek ez alkalomhoz.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Tarnaméra Önkormányzatának az ajándék felajánlásokat, amelyekkel még emlékezetesebbé tették ezt a napot.
Köszönet Tóth Rita tanítónőnek a közös éneklés megvalósításáért. 
Köszönjük Katona Brigitta tanítónőnek, hogy megálmodta, megszervezte és lebonyolította ezt a tartalmas délelőttöt!
„A természet nem kér, csak ad. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy megőrizzük.
Ha vigyázunk a természetre, ő is vigyáz ránk!”