Honismereti túratábor









„Fura dolog a honvágy. Szeretek elutazni, és ha itthon vagyok, többnyire azon töröm a fejem, hogyan lehetne megint valahogy elcsavarogni, lehetőleg a világ végére. De szeretek megjönni is. És bár jósorsom sok szép táját engedte már látni a világnak, sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek csak az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van, bár rendszerint éppen ezek azok, akik nem is tudják, mi van itthon.”
Rockenbauer Pál
Az emberek, ha utazásról, vagy kirándulásról van szó, általában mindig minél messzebbre akarnak utazni, és bele sem gondolnak, hogy mennyi szép hely lehet a lakóhelyük környékén. Sokan úgy élnek le egy életet, hogy nem is tudnak róla, hogy milyen felbecsülhetetlen értékeket rejt településük környéke, bár lehet, hogy beutazták már a fél világot.
Tanárnak lenni azért jó, mert formálni tudjuk a felnövekvő fiatalságot a tanításaink során, soha el nem évülő ismereteket, élményeket adhatunk, melyekre mindig emlékezni fognak, ezért elhatároztam, hogy az az osztály, amelyiknek én tanítom a honismeret tantárgyat meg fogja ismerni lakóhelye környezetének szépségeit.
Amikor a tavalyi tanév során először említettem az osztályomnak, az akkori ötödikeseknek a tervemet, kicsit meghökkenve néztek rám. Az első honismereti túrán lovaskocsikkal utaztunk az alatkai Kisvadász vendéglőig, majd túrázva, a Hevesi homokhátság élővilágát tanulmányozva, érintve a Fogacsi kápolnát visszatértünk lakóhelyünkre, Tarnamérára.
A kirándulás olyan jól sikerült, hogy a jelenlegi tanévben is meg kellett szervezni, a gyerekek követelésére. A koronavírus okozta hosszú kényszerszünet miatt, hogy minél többet együtt tudjunk lenni, ismét élvezve egymás társaságát, a túrát kétnaposra terveztem. Az iskolánk parkolójából indulva, most fordítva tettük meg a 11 kilométeres távot, úticélunk a hevesi határban, Ötödrészen lévő kis telek volt, hol sátrakban töltöttük el az éjszakát.
A programok közt szerepelt íjászkodás, éjszakai túra, látogatás a közeli lámafarmon, tábortűzgyújtó verseny nyársalással egybekötve, és az utolsó napon strandolás Jászszentandráson.
Mondanom sem kell a gyerekek nagyon jól érezték magukat, élményekkel teli, kellemesen elfáradva tértek haza. Lesz e folytatás? Nagyon remélem! Csak a gyerekeken fog múlni, én készen állok!
Kovács Tamás osztályfőnök